Először is ismerkedjünk meg a legegyszerűbb vevőkészülékkel a detektoros rádióval:

Detektoros rádió

A detektoros rádió a legegyszerűbb rádió normál AM rádióadás vételére. Jellemzője, hogy nem tartalmaz erősítő elemet, ezért gyakran hívják passzív vevőnek (az elnevezés téves, mivel a dióda aktív elem).

Felépítése

Detektoros rádió kapcsolási rajza

Van egy párhuzamos rezgőkörünk, mely áll egy tekercsből és egy változtatható értékű kondenzátorból. Ehhez csatlakozik az antenna és a földelés. A párhuzamos rezgőkör rezonanciafrekvencián nagy ohmos ellenállást képvisel. Tehát ezt a frekvenciát a detektorra és a fülhallgatóra vezeti, a többi frekvenciánál rövidzárként viselkedik, levezetve azt a földbe. Így ki tudjuk választani az általunk hallgatni kívánt adót. Pld. a Kossuth Rádió frekvenciája 540 kHz, így erre a frekvenciára kell hangolni a rezgőkörünket.

Amikor a rádióadó stúdiójában valaki a mikrofonba beszél, azt a hangfrekvenciás jelet ráültetik egy nagyfrekvenciás vivőjelre (moduláció), mivel az sokkal jobba terjed a levegőben. Ez a jel jelenik meg a rezgőkörünk sarkain, melyről le kell választanunk a hangfrekvenciás jelet (demoduláció), erre szolgál a detektor. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy egyenirányító dióda.

1. kép: hangfrekvenciás jel, 2. kép: vivő frekvencia, 3. kép: a vivő jelre ráültetett hangfrekvenciás jel, 4. kép: a leválasztott hangfrekvenciás jel

"Rókalyuk" rádió^[3]

A második világháború alatt a hadifoglyok dióda gyanánt kemencefűtő széndarabból és szögből készítettek detektort. Az amerikai katonák borotvapenge és ceruza felhasználásával készítettek demodulátor diódát. Az ilyen rádiókat hívjuk "rókalyuk" rádiónak (angolul: foxhole radio), mivel a katonák a föld alatti bunkereikben készítették el ezeket.